Ez a bejegyzés sok kis képkocka, snitt egyvelege, azoknak a képkockáknak a leírása, amik a kislányom születése után egy évvel a fejemben megmaradtak. Tulajdonképpen egy benyomássorozat.
Lassan már egy éve történt, hogy bepillantást nyertem a páciens szemszögéből a „császáros műtőbe”.
2016.12.21 17:54 az én kicsi Zoém születése.
A szülőszobában kezdtem, pont, mint 2015.02.23-án a fiammal, akit végül 2015.02.24. 8:12-kor hüvelyi úton világra hoztam.
2016 decemberében a folytatás a műtőben zajlott. Aggódtam a lányomért, egész nap figyelgettem a ctg-t, nem tetszett, délutánra körvonalazódott, hogy ahhoz, hogy biztonsággal, egészségesen megszülethessen a kislányom, a császármetszés a járható út. A ctg-n az látszott, hogy a fájások alatt a lányom szívverésének ritmusa lassul. Amikor ez elért egy bizonyos mértéket, onnan már egyértelmű volt, hogy császár lesz.
Mind a fiam, mind a lányom születésénél bent volt velem altatóorvos anyukám, aki biztosította mindkét esetben az epidurális fájdalomcsillapítást. Kislányom születésénél pedig ezt az epidurális fájdalomcsillapítást epidurális érzéstelenítéssé alakította anyukám
Tehát ott tartunk a történetben, hogy bent van az EDA-kanül, megvan a döntés, hogy császár, pörögnek az események, én pedig úgy érzékeltem ott akkor, hogy minden-minden másodperc hosszú idő alatt telik csak el.
Anyu az EDA-kanült felhasználva másképp folytatta a gyógyszerelést. Az EDA-kanült felhasználva akár műtétre alkalmas érzéstelenség is elérhető, ami nagyon hasonló a spinális érzéstelenítéshez, amiben ma a császármetszések zöme zajlik. Aztán gumiharisnyát húztak a lábaimra, amik akkorra már elnehezedtek. Még éreztem ekkor valamit, de már nem sokat. Ilyenkor elnehezednek először a lábak, majd szépen száll fölfelé a hatás, egyre több érzés esik ki és egyre magasabban.
Itt jött egy nagyon furcsa rész. Áttoltak a műtőbe, és most a hordágyon fekve csak néztem a folyosón a váltakozó fényeket, amiket ebből a nézőpontból meg sosem figyeltem. Én ebben a közegben nagyon sokat voltam, édesanyám munkahelyén születtek a gyerekeim, ahová egyetemi tanulmányaim alatt végig bejártam tanulni.
Aztán a műtőben áttettek a műtőasztalra, föltették a hátamra az EKG-t, ujjamra pulzoxymetert, karomra vérnyomásmérőt, és már hallottam is az anesztézia sok-sok pittyegő kütyüjét.
Próbáltam nem aggódni annyira így néha elkalandoztak a gondolataim „vérnyomás” „artériás középnyomás” „méh-méhlepény áramlás” „oxigénhiány” ezek kattogtak a fejemben…
A spinális érzéstelenítés, az epidurális fájdalomcsillapítás, illetve az epidurális fájdalocsillapítás kiterjesztése érzéstelenséggé vérnyomásesést eredményezhet. A vérnyomás monitorozása több szempontból fontos. A túl magas vérnyomás rizikói közül az anya agyvérzés kockázatát emelném ki. A túl alacsony vérnyomás kockázatai közül pedig az elégtelen uteroplacentaris (méhlepényi) keringést emelem ki. Ez a baba vér- és oxigénellátása szempontjából kritikus. Az altató orvos a császármetszés alatt számos tényezőt figyel, ezekből párat kiemelek, melyek a vérnyomás, szívfrekvencia és az hemoglobin oxigén telítettsége.
Néha az aggódó kismamát próbálta elnyomni a bennem lakó pici orvos… de most a műtőben ez nem igazán sikerült, főleg aggódtam a lányomért. Nem a műtét miatt, mert abban biztos voltam, hogy a műtéttel minden rendben lesz és ez a legbiztonságosabb, hanem, hogy miért volt a műtét… mert valami nem volt rendben, mert valamiért nem tudott hüvelyi úton megszületni…
Anyum szólt, hogy elkezdték a műtétet, innen tudtam, hogy kb. 3-5 perc múlva megszületik a kislányom. Az idő most még lassabban telt, az a 3-5 perc, életem eddigi leghosszabb 3-5 perce volt, kb 1 órának éltem meg. Aztán hallottam a szívót, oldalra néztem és láttam, hogy megy bele a magzatvíz, így tudtam, hogy mindjárt elérkezünk a kiemeléshez és megszületik a kislányom. Ezen a ponton egy mondatot mondtam, erre tisztán emlékszem a sok elmosódott képkocka közül. ” Csak sírjon fel”
És akkor felsírt, pedig még kint sem volt teljesen. Gyorsan megmutatták, majd elvitték megvizsgálni, ellátni.
Anyukámmal mindkét gyermekem születése előtt megígértettem, hogy amint megszületnek, ő megy velük és addig vigyáz rájuk, míg nem tudom átvenni őket.
Zoém kényszertartásban volt, mert egy beilleszkedési rendellenessége volt, ami azt jelenti, hogy nem a szüléshez/születéshez optimálisan „illeszkedik”. Picit hosszasabban vizsgálta emiatt a gyerekdoktornéni. Pár perc múlva visszahozta anyu megmutatni a kislányomat.
Aztán befejezték a műtétet és betoltak a szobába, áttettek az ágyra és anyu a kezében hozta a kislányom.
Ez az a pont, ahol jönnek az EDA előnyei. Még nem fájt, mert még hatott az érzéstelenítő, az ágyat félig ülő helyzetben beállítva azonnal elkezdtem szoptatni a lányom. Az EDA után nem kell 10 órát feküdni, szemben a spinális érzéstelenítéssel, ami után kell. Egész éjjel 1-2 óránként szoptattam, amikor kezdett kiállni az érzéstelenítő, anyu még az EDA-kanülbe adott egy adag fájdalomcsillapítót mielőtt kihúzta volna a kanült, így viszonylag fájdalommentesen kihúztam az éjszakát és tudtam végig szoptatni a lányom.
Másnapra azért minden fájdalomcsillapító hatása rendesen lecsengett már, így elkezdett fájni a seb, de volt egy nagyon jó terhesnadrágom, aminek olyan gumi volt a has részen, hogy nagyon passzos, de nagyon jól tágul. Azt fölvettem és valahogy úgy egyben tartott, kevésbé fájt, tudtam mozogni, jönni, menni.
Másnap reggel végre lezuhanyoztam és hajat mostam kb. 12 órával a műtét után. Zoét nem adtam ki a csecsemőosztályra, csak fürdetni este, de akkor is mentem vele, anyukám segítségével el tudtam látni.
Összességében azt gondolom, hogy a kislányom születése egy nagyon szép, mély érzelmes hullámvasút volt. És mindennek lassan egy éve már.
Számomra a lányom születése egy nagyon szép császáros szülés volt, minden magasságával és mélységével együtt.
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést!
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4178624/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2991650/
http://anesthesiology.pubs.asahq.org/article.aspx?articleid=1942799
http://www.cvphysiology.com/Blood%20Pressure/BP006