Ez a bejegyzés sok kis képkocka, snitt egyvelege, azoknak a képkockáknak a leírása, amik a kislányom születése után egy évvel a fejemben megmaradtak. Tulajdonképpen egy benyomássorozat.

Lassan már egy éve történt, hogy bepillantást nyertem a páciens szemszögéből a „császáros műtőbe”. 

2016.12.21 17:54 az én kicsi Zoém születése. 

A szülőszobában kezdtem, pont, mint 2015.02.23-án a fiammal, akit végül 2015.02.24. 8:12-kor hüvelyi úton világra hoztam. 

2016 decemberében a folytatás a műtőben zajlott. Aggódtam a lányomért, egész nap figyelgettem a ctg-t, nem tetszett, délutánra körvonalazódott, hogy ahhoz, hogy biztonsággal, egészségesen megszülethessen a kislányom, a császármetszés a járható út. A ctg-n az látszott, hogy a fájások alatt a lányom szívverésének ritmusa lassul. Amikor ez elért egy bizonyos mértéket, onnan már egyértelmű volt, hogy császár lesz. 

Mind a fiam, mind a lányom születésénél bent volt velem altatóorvos anyukám, aki biztosította mindkét esetben az epidurális fájdalomcsillapítást. Kislányom születésénél pedig ezt az epidurális fájdalomcsillapítást epidurális érzéstelenítéssé alakította anyukám

Tehát ott tartunk a történetben, hogy bent van az EDA-kanül, megvan a döntés, hogy császár, pörögnek az események, én pedig úgy érzékeltem ott akkor, hogy minden-minden másodperc hosszú idő alatt telik csak el. 

Anyu az EDA-kanült felhasználva másképp folytatta a gyógyszerelést. Az EDA-kanült felhasználva akár műtétre alkalmas érzéstelenség is elérhető, ami nagyon hasonló a spinális érzéstelenítéshez, amiben ma a császármetszések zöme zajlik. Aztán gumiharisnyát húztak a lábaimra, amik akkorra már elnehezedtek. Még éreztem ekkor valamit, de már nem sokat. Ilyenkor elnehezednek először a lábak, majd szépen száll fölfelé a hatás, egyre több érzés esik ki és egyre magasabban. 

Itt jött egy nagyon furcsa rész. Áttoltak a műtőbe, és most a hordágyon fekve csak néztem a folyosón a váltakozó fényeket, amiket ebből a nézőpontból meg sosem figyeltem. Én ebben a közegben nagyon sokat voltam, édesanyám munkahelyén születtek a gyerekeim, ahová egyetemi tanulmányaim alatt végig bejártam tanulni. 

Aztán a műtőben áttettek a műtőasztalra, föltették a hátamra az EKG-t, ujjamra pulzoxymetert, karomra vérnyomásmérőt, és már hallottam is az anesztézia sok-sok pittyegő kütyüjét. 

Próbáltam nem aggódni annyira így néha elkalandoztak a gondolataim  „vérnyomás” „artériás középnyomás” „méh-méhlepény áramlás” „oxigénhiány” ezek kattogtak a fejemben… 

Hallottam, hogy elég szaporán ver a szívem, a monitorra néztem és láttam, hogy a vérnyomásom is magasabb. 

A spinális érzéstelenítés, az epidurális fájdalomcsillapítás, illetve az epidurális fájdalocsillapítás kiterjesztése érzéstelenséggé vérnyomásesést eredményezhet. A vérnyomás monitorozása több szempontból fontos. A túl magas vérnyomás rizikói közül az anya agyvérzés kockázatát emelném ki. A túl alacsony vérnyomás kockázatai közül pedig az elégtelen uteroplacentaris (méhlepényi) keringést emelem ki. Ez a baba vér- és oxigénellátása szempontjából kritikus. Az altató orvos a császármetszés alatt számos tényezőt figyel, ezekből párat kiemelek, melyek a vérnyomás, szívfrekvencia és az hemoglobin oxigén telítettsége. 

Néha az aggódó kismamát próbálta elnyomni a bennem lakó pici orvos… de most a műtőben ez nem igazán sikerült, főleg aggódtam a lányomért. Nem a műtét miatt, mert abban biztos voltam, hogy a műtéttel minden rendben lesz és ez a legbiztonságosabb, hanem, hogy miért volt a műtét… mert valami nem volt rendben, mert valamiért nem tudott hüvelyi úton megszületni… 

Anyum szólt, hogy elkezdték a műtétet, innen tudtam, hogy kb. 3-5 perc múlva megszületik a kislányom. Az idő most még lassabban telt, az a 3-5 perc, életem eddigi leghosszabb 3-5 perce volt, kb 1 órának éltem meg. Aztán hallottam a szívót, oldalra néztem és láttam, hogy megy bele a magzatvíz, így tudtam, hogy mindjárt elérkezünk a kiemeléshez és megszületik a kislányom. Ezen a ponton egy mondatot mondtam, erre tisztán emlékszem a sok elmosódott képkocka közül. ” Csak sírjon fel”

És akkor felsírt, pedig még kint sem volt teljesen. Gyorsan megmutatták, majd elvitték megvizsgálni, ellátni.

Anyukámmal mindkét gyermekem születése előtt megígértettem, hogy amint megszületnek, ő megy velük és addig vigyáz rájuk, míg nem tudom átvenni őket. 

Zoém  kényszertartásban volt, mert egy beilleszkedési rendellenessége volt, ami azt jelenti, hogy nem a szüléshez/születéshez optimálisan „illeszkedik”. Picit hosszasabban vizsgálta emiatt a gyerekdoktornéni. Pár perc múlva visszahozta anyu megmutatni a kislányomat.

Aztán befejezték a műtétet és betoltak a szobába, áttettek az ágyra és anyu a kezében hozta a kislányom. 

Ez az a pont, ahol jönnek az EDA előnyei. Még nem fájt, mert még hatott az érzéstelenítő, az ágyat félig ülő helyzetben beállítva azonnal elkezdtem szoptatni a lányom. Az EDA után nem kell 10 órát feküdni, szemben a spinális érzéstelenítéssel, ami után kell. Egész éjjel 1-2 óránként szoptattam, amikor kezdett kiállni az érzéstelenítő, anyu még az EDA-kanülbe adott egy adag fájdalomcsillapítót mielőtt kihúzta volna a kanült, így viszonylag fájdalommentesen kihúztam az éjszakát és tudtam végig szoptatni a lányom. 

Másnapra azért minden fájdalomcsillapító hatása rendesen lecsengett már, így elkezdett fájni a seb, de volt egy nagyon jó terhesnadrágom, aminek olyan gumi volt a has részen, hogy nagyon passzos, de nagyon jól tágul. Azt fölvettem és valahogy úgy egyben tartott, kevésbé fájt, tudtam mozogni, jönni, menni. 

Másnap reggel végre lezuhanyoztam és hajat mostam kb. 12 órával a műtét után. Zoét nem adtam ki a csecsemőosztályra, csak fürdetni este, de akkor is mentem vele, anyukám segítségével el tudtam látni.  

Összességében azt gondolom, hogy a kislányom születése egy nagyon szép, mély érzelmes hullámvasút volt. És mindennek lassan egy éve már. 

Számomra a lányom születése egy nagyon szép császáros szülés volt, minden magasságával és mélységével együtt.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést!

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4178624/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2991650/

http://anesthesiology.pubs.asahq.org/article.aspx?articleid=1942799

http://www.cvphysiology.com/Blood%20Pressure/BP006

Én a hüvelyi szülést és a császármetszést is „kipróbáltam”.

Mindkettőt abszolút szülésnek éltem meg, hiszen egy új élet született a végén. Manapság mindenki „szülni” akar, mert szülni kell… ez a társadalmi nyomás, elvárás. Én azt gondolom, hogy optimális dolog a hüvelyi szülés, amennyiben ennek semmiféle kontraindikációja nincsen.

Petim születését megnézhetitek Hadas Kriszta babás sorozatán keresztül (2. évad 2. epizód). Petivel korábban indultak a dolgok, szülés előtt 10 nappal éppen betöltött 37 hetesen jöttek a jósló fájások, olyannyira, hogy amikor bementünk a kórházba már 5 percesek voltak, és pár órán keresztül folyamatosan jöttek, de a méhszájam nem nyílt, majd elmúltak ezek a fájások. Eközben néztük Petimet ctg-vel, ultrahanggal, megnéztük az áramlásokat, minden rendben volt vele, nem akart még kibújni, „csak” jósló fájások voltak. 10 nappal később nem is fájásokkal indult a szülés. Délután volt, és egyszerűen nem tudtam sehogy sem ülni, mindenhogy kényelmetlen volt, aztán feszülgetett a hasam itt is meg ott is… bizonytalan volt, aztán estére fájásaim lettek, 10 körül mentünk be, majd másnap reggel 8.12-kor született meg végre az én Petim. Anyukám velem volt a szülőszobában, mint az anyukám és mint altató orvos, mert szerettem volna epidurális fájdalomcsillapítást. Volt is „eda”-m, szuper is volt, egészen a kitólási szakig, ahol már rég lecsengett az eda-ba adott fájdalomcsillapító hatása. Nem kaphattam az eda-ba a kitolási szakban fájdalomcsillapítót, mert fájásgyenge voltam, soksok oxytocin kellett, hogy előcsalogassuk az én Petim. Nagy nehezen végre megszületett, az én nagy férjem nagyfia az én kis 160cm-s testemből. Nehezen is fért ki. 🙂
Szép szülés volt szerintem. Amitől én jól éreztem magam, hogy végig rajtam volt a ctg és hallgattam a szívhangot, néztem, hogy a fájások alatt hogy reagál, láttam, hogy minden rendben van az én Petimmel.
A szülőszobáról már a saját lábamon mentem ki, a gátmetszést szépen megstoppolta a dokim, nem is fájt, 3 óra múlva már simán ültem. Szülés után pár órával már olyan voltam mintha mi sem történt volna, csak kisebb lett a hasam és a kezemben volt a Petim 🙂

Zoémmal más volt a helyzet. A 37. hétig minden szuper volt, majd popsira estem és szegénykém akkor már illeszkedett volna és „beszorult”. Ennek akkor semmi jele nem volt, innen minden ctg, ultrahang, flowmetria tökéletes volt, egyetlen egy tünet volt, hogy fájt a keresztcsontom, de ez egy félrevezető tünet, hiszen a terhesség ezen szakaszában önmagában a terhességtől is fájhat.
Elindult a szülés, itt is eltelt a szülőszobában 10 óra, ugyan azzal a csapattal mentünk neki Zoém születésénél, egy dolog volt más, Zoém szívhangja fájások alatt nem fölfele ment, ahogy az normális lenne, hanem bizony lefelé, nem nagyon, belefért még, aztán egyszer nagyon nagyon lement neki, ezt nekem rettenetes volt megélni, mert annyit értettem akkor ott orvosként és anyaként is, hogy ez így nagyon nem lesz jó, féltem, hogy oxigénhiányos állapotban fog megszületni. Ebben a pillanatban amikor így reagált a szivecskéje el is dőlt, hogy császár. Annyiszor voltam már császáros műtőben tanulmányaim során, minden pillanatban tudtam, hogy éppen mi történik, kb 3-5 perc a bevágástól a kiemelés, de akkor ott nekem azok a percek hosszú-hosszú óráknak tűntek. Végre megszületett Zoém is, még félig a hasamban volt és már föl is sírt, elvitték vizsgálni, hosszasan vizsgálták, Anyukám volt itt is az anesztes, előre megmondtam neki, hogy bármelyik gyerekem ha császárral születik, akkor neki ki kell mennie a gyerekkel. Ki is ment szegénykém és aztán ő hozta nekem vissza még a műtőbe Zoémat. A kislányom szépen be volt ám „szorulva”, a fél oldala jól meg volt nyomva, az izomzata sorvadtabb volt és a feje is meg volt nyomva. Nagyon hálás vagyok, hogy 2016-ban született a kislányom, hogy ebben a korban vagyunk, hogy van műtő, hogy egészséges kisbabám született másodszorra is, császárral. A császár miatt nem oxigénhiányos az én Zoém. A műtőből a kórterembe toltak, Anyukám bent maradt velem, Anyu hozta a kezében Zoét, az eda-kanülömet bent hagytuk még pár órát, még egy adag fájdalomcsillapítót kaptam bele, így az első pár óra elviselhető volt, de őszintén, mindegy volt, mennyire fájt, a kezemben volt az én Zoém, és szopizott és egészséges és nem volt hipoxiás. Ha a császár eda-ban van, akkor nem kell feküdni, a spinális érzéstelenítés után van a kb. 10 óra fekvés. Én előre megbeszéltem Anyuval mindkét szülés előtt, hogy amikor ott tartunk, kösse be az epidurál-kanült és ha hüvelyi szülés akkor fájdalomcsillapításra, ha császárra kerülne a sor, akkor érzéstelenítésre használjuk az „eda”-t. Így is lett, ezt is kipróbáltam, tényleg szuper. 🙂
Összességében Zoém császáros szülése is jó élmény.

Mindkét szülés során egyetlen egy dolog érdekelt, hogy hogy van a baba, aki szeretne megszületni. Tudtam, hogy fájni fog, de ez egy produktív fájdalom, illetve annyiféle segítség, fájdalomcsillapítási mód elérhető ma, a fájdalomtól nem féltem, úgy gondoltam, hogy egyetlen egy feladatom van, egészségesen világra hozni a babát akiért küzdöttem, aki lombik, aki fagyibaba, akik 9 hónapig a pocakom albérletét élvezték. Összességében azt gondolom, hogy nekem a hüvelyi szülés több fájdalommal járt, főleg a kitolási szakban, de szülés után szinte nem volt fájdalmam, míg a császármetszés a műtőben nem fájt, utána viszont hetekig nagyon nagyon fájt. Tehát nem könnyű császárral sem szülni. Nem könnyű sehogy sem szülni, de hogyan is lehetne könnyű dolog a legnagyobb dolog az életünkben, életet adni gyermekeinknek.❤️

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést!